A sötét jó barát

Nem kevesebbet igazolt amerikai tudósok egy friss kutatása, mint hogy a fényevés is hizlal! ;) Igaz, a JAMA Internal Medicine szaklapban közölt tanulmány szerint eléggé speciális helyzetben vizsgálták az alanyok fényfogyasztását. Az USA Környezet-egészségügyi Tudományos Intézetének munkatársai mintegy negyvenezer nő sorsát követték öt éven keresztül. S azt találták, hogy akik esténként gyakran alszanak el a tévé előtt, azaz álmukban is éri őket mesterséges fény, jobban híznak. Náluk ugyanis 17 százalékkal nagyobbnak bizonyult annak a veszélye, hogy 5 kg-nál is többet szedjenek fel a vizsgálat során.

Ha a "kórós" végeredményt nézzük, akkor még markánsabb a különbség. Az öt év alatt 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel váltak túlsúlyossá, illetve 33 százalékkal elhízottá azok, akik nem a képernyőket kikapcsolva, sötétben tértek nyugovóra.

A kutatók persze megjegyezték, hogy a tévé előtti gyakori szunyókálás más az elhízást segítő életmódszokásokkal is összefüggésben lehet. Hogy csak a legegyszerűbbet említsük: aki az egész napját inaktívan a képernyő előtt tölti, az nyilván este is gyakrabban alszik el ott.

Ám van a jelenségnek közvetlen biológiai magyarázata is. A The Telegraph idézte Malcolm von Schantz professzort a Surrey-i Egyetemtől, aki emlékeztetett, hogy az esti fények "késleltetik" az emberi test biológiai óráját. Azt pedig korábbi kísérletek már igazolták, hogy ennek hatására úgy változik meg az anyagcsere, hogy az növeli a metabolikus szindróma kockázatát. Ez utóbbinak pedig négy - gyakran együtt is jelentkező - tünete a magas vércukor- illetve koleszterinszint és vérnyomás, valamint az elhízás.

Egy másik friss kutatás - melyet a Cell folyóirat tanulmánya alapján a MedicalOnline ismertetett - további izgalmas részleteket tárt fel arról, hogy miként befolyásolja a külső fény a szervezet működését. Spanyol és amerikai kutatók azt bizonyították, hogy az egyes szervek a szervezet központi - az agyban, a hipotalamuszban működő - órájától függetlenül is képesek a cirkadián ritmus fenntartására. Ehhez egereknél kiiktatták a központi vezérlést, s csak a bőrben, illetve a májban működő "helyi órákat" engedték dolgozni. Ennek ellenére a máj pontosan reagált a külső fényviszonyok változásaira. Azaz, mint a lap írja "fenntartotta a kulcsfontosságú funkcióit, azaz ebédidőben előkészült a táplálék emésztésére, majd a glükóz energiává alakítására". A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy központi vezérlés híján valószínűleg a más szervektől - jelen esetben a bőrtől - érkező jelek alapján "tájékozódott". Ezt látszott igazolni az is, hogy végül a máj csak akkor nyugodott le, amikor az egereket már semmilyen fény nem érte.

2019. július

bottom-right-corner
Tájékoztatjuk, hogy 2019. december 23. - 2020. január 5. között
a Telefonos Ügyfélszolgálatunk zárva tart!
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat az alábbi napokon!
Hétfő, szerda, péntek: 10:00-15:00 között
06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!