Hány lépés a határ?

A kutatók régi kedvence a lépésszámlálás. Úgy tartják, jól jellemezhető vele az emberek mindennapi aktivitása, ráadásul mérni sem nehéz. Az eredmények is közérthetőek, könnyű róluk beszélni. Az egészségpropagandisták is szerethetik az ilyet: ha csak néhány (többlet)lépésre kell buzdítaniuk az embereket, az a közönségük számára sem tűnhet riasztóan bonyolultnak. Az öngyógyítás e könnyű lehetőségére jó fél évszázada Peterdi Pál azzal a bonmot-val világított rá, hogy "a láb mindig kéznél van".

Hány lépés a határ?Persze a szükséges/hatásos dózis még az ilyen természetes gyógyszernél is kérdéses. Éppen ezt igyekeztek megállapítani egy a JAMA Network Open folyóiratban a minap [2021.09.03.] publikált kutatásban. A. E. Paluch és munkatársai középkorúak aktivitását, illetve sorsát követték egy jó évtizeden keresztül. Az eredményeikből az tűnt ki, hogy akinek a szokásos aktivitása nem éri el a napi (kb.) 7000 lépést, az joggal aggódhat e miatt. (Aki inkább méterben szeret mérni, annak ez mintegy napi 4,5-5,5 kilométernyi gyaloglást jelenthet.) A kutatás ugyanis azt találta, hogy a közepesen aktívak, azaz a naponta 7-10 ezret lépők halálozási kockázata 72%-kal alacsonyabb volt, mint azoké, akik napi 7 ezret sem tettek meg. Az, hogy a mozgás éltet, nem igazán új felismerés, de a szerzők ezen felül is tettek néhány megállapítást. Például azt, hogy a több mozgással azok nyerhetik a legtöbbet az egészségük szempontjából, akik egyébként passzívak. Ők ha csak egy kicsit is többet mennek, már azzal is sokat javíthat az esélyeiken. Míg a skála másik végén azt látszott, hogy (10 ezer felett) a több lépés már nem hoz akkora többletnyereséget, amit akár úgy is érdemes hajszolni, ha azt az ember nem élvezi. A kutatók figyelme a tempóra is kiterjedt, s azt látták, hogy az általuk mért "túlélési esélyt" nem befolyásolta az aktivitás intenzitása, csak a mozgás mennyisége. Azaz nem kell sportgyaloglónak lenni, itt a nyeremény akkor is jár, ha valaki a napi teendőit szervezi meg úgy, hogy azokat végezve eleget mozogjon.

Ez a megközelítés összecseng egy másik idén bemutatott kutatás eredményével. A The Lancet folyóiratban közölt norvég tanulmány azt a korábbi tapasztalatot vette górcső alá, miszerint a fizikai munkát végzők korábban halnak. Knut Eirik Dalene és munkatársai a napi munkával járó fizikai megterhelés hatását igyekeztek különválasztani az esetleges egyéb befolyásoló tényezőkétől. Így amikor közel félmillió ember sorsát követték majd harminc éven keresztül, akkor kiszűrték az olyan zavaró tényezőket, mint például a dohányzás, a túlsúly, az iskolai végzettség, a jövedelem stb. Így viszont azt találták, hogy akik munkaidőben sokat gyalogolnak, hajladoznak, emelnek, azok tovább élnek, mint kollégáik, akik többnyire ülve teszik a dolgukat. Sőt közülük is a nehezebb munkát végzőknek a legjobbak az esélyei. Vagyis a kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy a mozgás nem csak futócipőben és teniszütővel, hanem esetenként kevésbé szórakoztató kellékekkel is jól szolgálhatja az egészséget. Ám ennek a vizsgálatnak volt egy pici szépséghibája is: a jelzett összefüggés csak a férfiak esetében mutatkozott meg markánsan, a nők élethosszát nem befolyásolta érdemben, hogy mennyire mozgatja át őket a munkájuk.

Azonban számukra is figyelmeztető lehet az a kanadai kutatás, amit az OTSZ Online ismertetett a közelmúltban. Abból ugyanis az derült ki, hogy a sok ücsörgés ugyanolyan gyilkos dolog munka- mint szabadidőben. Dr. Raed A. Joundi munkatársaival ennek egyetlen következményét, a stroke növekvő kockázatát vizsgálta középkorúaknál. A naponta 4 óránál kevesebb, illetve 8-nál többet ülők sorsát összevetve azt találták, hogy az utóbbiakat 4,5-szer nagyobb eséllyel érte agyvérzés. Ezt a hátrányt azoknak sikerült mérsékelniük, akik e mellett vállaltak némi plusz fizikai terhelést. A szerzők példaként a lehetséges "jóvátételre" heti három óra gyaloglást említettek. De e mellett kifejezetten ajánlották az ülésidő csökkentését, akár úgy, hogy az érintettek használjanak a tévénézéshez például szobakerékpárt vagy futópadot...

(https://jamanetwork.com/journals/jamanetworkopen/fullarticle/2783711)
(https://www.thelancet.com/journals/lanpub/article/PIIS2468-2667(21)00032-3/fulltext)