Hogy vagyunk, hogy vagyunk?

Egy Magyarországon eddig még sosem volt felmérésbe fogott a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége. Olyan anonim, ám alapos kérdőív kitöltésére kérik a diabéteszeseket, amivel megmutathatják, hogy hogyan küzdenek meg a betegséggel, s ahhoz milyen segítséget kapnak, illetve hiányolnak az egészségügyben dolgozóktól. A szövetség abban bízik, hogy az így nyert tudással javítható lesz az érintettek ellátása, mindenek előtt érthetőbb és hasznosabb lesz az orvosok és a betegek közötti kommunikáció.

Azt, hogy az utóbbi nincs rendben, a "túloldalon" is sokan érzik. Például idén tavasszal Hidvégi Tibor a Magyar Diabetes Társaság főtitkára írta egy cikkében az Orvostovábbképző Szemle honlapján, hogy "Az elmúlt évtizedben a cukorbetegség kezelésére számos új, hatásos készítmény került a te¬rápiás palettára. Ennek ellenére a betegek anyagcserehelyzete, a szövődményekkel terhelt személyek aránya alig javul." Ő mint gyakorló diabetológus úgy tartja, a páciensekkel való jobb együttműködésre és javuló kommunikációra is szükség lenne a gyógyszerek mellé. "A beteggel együtt történő terápiatervezés, a kezelési célok együttes kitűzése, a beteg személyes problémái¬nak, nehézségeinek feltárása nélkül nem várható siker" - írja.

Csakhogy az orvosok túl keveset tudnak a saját betegeikről, emiatt gyakran még a páciensek segítésére, képzésére szánt programokkal is szinte a sötétben tapogatóznak. A mostani felmérést bevezető tájékoztatóban is azt idézik fel, hogy a diabétesz-kezelés sikere csak felerészben múlik az orvos által rendelt gyógyszeres terápián. A másik fele attól függ, hogy a beteg mennyire képes változtatni korábbi, évtizedek alatt rögzült életmódján. A kudarc sokszor éppen ez utóbbi hiányából fakad, ám az - mint a Weborvos fogalmaz - "nem ismert, hogy a betegek együttműködése miért marad el az optimálistól".

Amikor a betegszervezetek szövetsége arra buzdít, hogy minél többen töltsék ki a kérdőívet, azt reméli, hogy erre a kérdésre is választ kapnak majd a szakemberek. Kiderülhet, hogy mi okozza a legtöbb félreértést, s mi hiányzik legtöbbször az orvos és páciense kapcsolatából. Akkor pedig eredményesebben lehet felkészíteni minkét felet a közös munkára, a terápiára.

A kérdőívet 2018. szeptember 20-ig tölthetik ki a CEOSZ honlapján. 20-25 percet kíván; nevet, személyazonosító adatokat nem kell megadni.

2018. augusztus

Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat
munkanapokon, 8:00-17:00 között!

06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Softclix, Multiclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.


E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások az Ön országában másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban az Ön országában érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!