Ez a vicces találkozás még a Cruz de Ferro előtt történt. Valahol Rabanal és Foncebadon között egy kis falucskába érve egy boltot vettem észre. Pici boltocska szinte alig pár dologgal a polcain, de kenyér - ami éppen kellett nekem - az legalább volt.

Amikor Cacabelosba értem a bevezető hosszú utca egyik oldalán egy kis kápolnára lettem figyelmes. Kétszárnyú ajtaja teljesen kitárva és különböző szobrok, festmények voltak odabent. Gondoltam megnézem közelebbről. Beléptem. Az ajtó mellett közvetlenül egy kis asztalka volt, mögötte egy idős bácsika üldögélt a széken. Amint észrevett nagyon megörült nekem, rögtön mondta, hogy üljek le, tegyem le a hátizsákot, borzasztó meleg van most odakint. Kérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok.

Ezen a napon (22.) nem terveztem ekkora utat menni. Még napközben láttam egy albergue fényképes hirdetését az út mellett egy kapura tűzve. Nagyon szép környezetben, kerttel, medencével, étteremmel, tiszta szobák és fürdő. Itt akartam megszállni. Már nagyon vágytam egy ilyen helyre. Úgy néztem a térképen, hogy Sarria előtt van 4-5 km-rel az még akkor kb. 15 km távolságra volt tőlem.

Hogy én miért nem vagyok a fényképeken? Ennek két egyszerű oka van. Egyrészt mert eleve nem vagyok egy szelfizős alkat, és aki ismer úgy is tudja, hogy nézek ki. Aki nem tudja ki vagyok, annak meg szeretném, hagyni azt az elképzelt személyt, akit a blogom alapján megszemélyesített magának.

A Hospital de la Cruzban töltött este után viszonylag jól kipihenve indultam útnak. Úgy gondoltam, hogy elindulok és ott fejezem be a napot, ahol találok valami kedves szállást estére. Mindenképp sokat akartam menni, mert vasárnapra Santiagoba akartam érni és minél többet megyek szombaton, annál kevesebb marad másnapra. De sajnos megint elszámoltam magam, mert az utolsó nagyváros Santiago előtt Arzua, biztos mindenki ott fog megszállni, tehát nekem tovább kell menni. Nem is lett volna baj, ha a következő településeken lett volna albergue, de mindössze csak két bár volt.