Visszaadó-kulcs

Idén [2019] még kisebb kampányba is kezdett a kormány, hogy többen éljenek az egészségi állapotukra tekintettel érvényesíthető adókedvezménnyel. A jogosultak számát a Pénzügyminisztériumban ugyan nem ismerik, de sejtik, hogy a tavalyi 217 ezer igénylő csupán töredéke az érintettek körének.

Az aktívabb propagandát az is indokolta, hogy mostanra változott néhány szabály is. Tavaly év végén újabb kórokkal bővítették a "személyi kedvezményre" jogosító "súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek" listáját. Így idén már kérhetik a havi 7.450 forintos adócsökkentést az emlő-, illetve petefészek-daganatban, a méhnyakrákban, az endometriózisban, valamint a here- és prosztatarákban szenvedők is.

A változások nem érintik a cukorbetegekre vonatkozó szabályokat. Így továbbra sem orvosolták a rendszer két nagy igazságtalanságát. Az egyik az, hogy a kedvezmény csak a beteg saját jövedelmét terhelő adóból érvényesíthető. Emiatt elérhetetlen ez a könnyítés az 1-es típusú cukorbeteg kisgyerekek, illetve szüleik számára. A másik, hogy csakis az összevont szja-alapból vonható le a visszatérítés, ami miatt elesnek tőle mindazok, akiknek a jövedelme más formában adózik, például EVA, EKHO vagy KIVA. S ugyanígy nem éri el ez a támogatás a nyugdíjasokat, illetve az egyéb társadalombiztosítási ellátásban részesülőket sem.

A visszaszerezhető összeg viszont nőtt 8 százalékkal. A januári minimálbér-emeléssel (tudniillik annak 5%-a a mindenkori kedvezmény) idén 7.450 forintnyi adó jár vissza a betegség minden hónapja után.

Maga az eljárás nem változott. A jogosultakat felsoroló kormányrendelet [335/2009. (XII. 29.)] az 1-es típusú és a szövődményes 2-es típusú cukorbetegség húsz kategóriáját említi. Az ezeket azonosító BNO betegségkódokat az érintettek megtalálhatják a maguk orvosi papírjain, receptjein is: E10, E100-E109, E11, E110-E117. Ám az adólevonáshoz kell szerezniük erről egy hivatalos orvosi igazolást is. Olyat pedig vagy szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa állíthat ki, esetleg az ott kapott dokumentáció alapján a beteg háziorvosa. (A dokumentum tartalmát egy másik miniszteri rendelet rögzíti [49/2009. (XII. 29.) EüM], innen letölthet hozzá egy kinyomtatható űrlapot.) Ezt az igazolást nem kell sehova beadni, csak meg kell őrizni az éves bevallás egyéb bizonylataival együtt. Egy esetleges adóellenőrzéskor szükség lesz rá. A dokumentummal "trükközni" nem nagyon érdemes, az általuk kiállított igazolásokról az adóhivatal is kap éves összesítést az egészségügyi szolgáltatóktól.

Aki a munkaadójának jelzi, hogy jogosult a kedvezményre, az eleve kisebb levonással kapja a bérét. (Ehhez idén egy például innen letöltött vagy egy az adóhivatal űrlapszerkesztőjével készített nyilatkozatot használhat, s azokhoz nem is kell mellékelnie az orvosi igazolást.) A másik lehetőség, hogy kihagyja a munkáltatóját, s csak utólag, a tavaszi bevalláskor jelenti be a visszatérítési igényét az adóhivatalnak. Jelenleg ez a népszerűbb út, a Pénzügyminisztérium adatai szerint az érintettek kétharmada egyszerre, az éves bevalláskor közvetlenül az adóhivataltól igényli vissza a járandóságát.

A szabályok változatlanságának talán egyetlen nyeresége, hogy megmaradt a hosszú elévülési idő. Így aki utóbb ébred rá, hogy bár igazoltan jogosult lett volna, de nem érvényesítette a kedvezményét, az akár öt évvel később is megteheti egy egyszerű önellenőrzéssel. A mostani bevallási szezonban így az utolsó év, ameddig érdemes visszatekinteni, a 2013-as.

Év Minimálbér (Ft) Személyi kedvezmény havi összege (Ft) Maximális kedvezmény - 12 hónapra (Ft)
2013 98.000 4.900 58.800
2014 101.500 5.075 60.900
2015 105.000 5.250 63.000
2016 111.000 5.550 66.600
2017 127.500 6.375 76.500
2018 138.000 6.900 82.800
2019 149.000 7.450 89.400

Azaz, aki esetleg most egy lépésben tudja az elmaradt kedvezményeit érvényesíteni, az 2013-2018-ra összesen 408.600 forintot kérhet vissza a kincstártól.

2019. február

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat
munkanapokon, 8:30-16:30 között!

06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!