Vörös, fehér, fekete

Az egészséges életvitelt segítő tanácsok ritkán szólnak a felhőtlen élvezetről. Többnyire valami korlátozást, lemondást javasolnak. Ezért is mámorító kivétel, s most így szüret előtt még aktuális is, az a korábbi kutatás, miszerint a borfogyasztás bizonyos mértékig véd a cukorbetegségből fakadó kockázatoktól. Persze a fogyasztás módja is számít: e szempontból az a jó, ha tartósan rendszeres, ám mérsékelt. Az Annals of Internal Medicine-ben ismertetett Cardiovascular Diabetes and Ethanol (CASCADE) vizsgálatban 2-es típusú diabéteszesek három csoportját követték két éven át. A vacsorához mindannyian kaptak 1,5 dl italt: az egyik csoport fehér-, a másik vörösbort, míg a harmadik vizet, s rendszeresen mérték sokféle élettani értéküket. A vérnyomást, a testtömeget, a májműködést illetően nem alakult ki különbség a csoportok között. Az érkatasztrófák ellen védő HDL-koleszterin szintje azonban már érdekes képet mutatott: a vörösborfogyasztóknál értékelhetően javult (nőtt), míg a fehérborosoknál és a vízivóknál nem volt változás. Az erekre legveszélyesebbnek tartott vérzsír, a triglicerid mennyiségét viszont mindkét borféle hasonló arányban csökkentette (a vízzel összevetve). De hogy a hatás ne legyen olyan egyszerűen értékelhető, az éhomi vércukorszint a fehérborivóknál csökkent szignifikánsan a 2 esztendő alatt, míg a vörösborosoknál és a vizeseknél nem tapasztaltak ilyen hatást. Vagyis mindkét fajta kedvelői kaptak egészségvédelmi érvet a maguk szolid borfogyasztásához. Mint a kutatásról beszámoló OTSZ Online is felidézte, volt még egy olyan kedvező tapasztalat, ami függetlennek bizonyult a borok színétől: akik nem vizet ittak a vacsorához, azok aztán lényegesen jobban aludtak.

Egy friss kutatás az absztinensek számára is kínál egészségvédő élvezetet. "A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni a barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban"- adta hírül néhány hete az MTI. A barna, azaz a "jó zsírszövetnek" az a sajátossága, hogy nem raktározza, hanem "égeti" az energiát, fűti vele a szervezetet. "Ha nő az aktivitása, javul a vércukor- és a vérzsírszint, s az extra-kalóriafelhasználás segít a fogyásban is" - idézték a tanulmány egyik szerzőjét, Michael Symonds professzort. A vizsgálat újdonsága az volt, hogy sikerült kimutatni: egy csésze kávé valóban hat a barna zsírra, fokozza az aktivitását. Az ital fogyasztása után ugyanis a hőfényképeken is látni lehetett, hogy az alanyok nyakának környéke, ahol gazdagabban fordul elő ilyen zsírszövet, melegebbé válik.

Még mondja valaki, hogy nem szép az élet!

2019. szeptember

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat
munkanapokon, 8:30-16:30 között!

06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!