Üzemzavar az éjszakában

Üzemzavar az éjszakábanTavasszal gyakran ad témát a közbeszédnek az alvás, az állatkerti medvék időjósló ébredésétől egészen a március végi óraátállítás kellemetlenségeiig. Ilyenkor több figyelem jut az egyszerű kialvatlanságnál súlyosabb következményekre is. Miként a MedicalOnline idézte a márciusi Alvás Világnapja alkalmából Várdi Visy Katalin somnológus szakorvost: "Tanulmányok sora igazolja, hogy a rövid alvásidő vagy a rossz minőségű alvás magas vérnyomást, emelkedett koleszterinszintet és végső soron érelmeszesedést okoz". S ez még csak nem is az összes egészségrontó következmény. Azt is tudjuk, hogy a jó alvásritmus megzavarása már egészen rövid távon is kihat az anyagcserére, így az inzulinérzékenységre és a táplálkozás-szabályozásra is. Különösebb tudományos apparátus nélkül is bárki tapasztalhatja, hogy amikor kialvatlan, akkor rendszerint éhesebb, s erősebben is vonzzák a magas kalóriatartalmú ételek. Így akár azt is mondhatjuk, hogy az alvásdeficit az elhízás melegágya.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság kongresszusán idén [2023] februárban mutatták be azt a tanulmányt, ami szerint a halálesetek mintegy 8 százaléka összefüggésbe hozható a rossz, illetve elégtelen alvással. A kutatók azt is kikalkulálták, hogy alvásuk "megjavításával" az amerikai férfiak mintegy 4,4 évvel, míg a nők 2,4 évvel élhetnének tovább. A társaság honlapján Frank Qian azt emelte ki az eredményeik fő tanulságaként, hogy "nem elegendő az alvás mennyisége, hanem a nyugalma is kell az egészség megőrzéséhez".

A kutatók öt jellemzőt határoztak meg, melyek közül minél több teljesült, annál kielégítőbbnek minősítették az alvást, s annak megfelelően javultak az alanyok esélyei is egyes betegségek elkerülésére. Az éjszakai pihenésüket akkor minősítették ideálisnak, ha

  • annak időtartama elérte (felnőtteknél) a hét-nyolc órát
  • nem okozott nehézséget (hetente kettőnél többször) az elalvás
  • nem fordult elő (hetente kettőnél többször) akaratlanul korai ébredés
  • nem használtak az alváshoz gyógyszert
  • ébredés után (hetente legalább ötször) kipihentnek érezték magukat.

Az egyes betegségek rizikóját külön is vizsgálva azt találták: akik mind az öt jellemzőnek megfeleltek, azoknál 21%-kal kisebb volt a valószínűsége, hogy szív- és érrendszeri betegségben, s 19%-kal csekélyebb, hogy rákban halnak meg. (Azokkal összevetve, akiknél a fentiek közül legfeljebb az egyik jellemző volt rendben.) A bármely okból bekövetkező halálozás szempontjából még nagyobb, 30%-os előnyt mutatott a kielégítő alvás.

Több korábbi felmérés is arra utalt, hogy az emberek többsége számára korántsem természetes a jó alvás, a mennyiséggel, a minőséggel, vagy mindkettővel vannak gondjaik. A Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadványa, az Egészségvonal számos alvászavarról és azok tüneteiről tájékoztat. Az alvászavarok tünetei között - a már említetteken felül - olyanokat találhatunk, mint a horkantásokkal kísért horkolás, az elbóbiskolás tévénézés közben, a fejfájás és az emésztési panaszok, az éjszakai levegővétel meg-megakadása (alvási apnoe), az iskolai vagy munkahelyi teljesítmény romlása, valamint az ingerlékenység, a szorongás és a depresszió... Itt azt javasolják, hogy aki az alvászavarok tüneteinek bármelyikét tapasztalja úgy, hogy az már a nappali működését is zavarja, az kérje a háziorvosától a kivizsgálását. Így juthat tovább szükség esetén szakorvoshoz, aki az októl függően lehet például pszichiáter, neurológus vagy tüdőgyógyász.

Egy másik, ugyancsak februárban bemutatott kutatás éppen alvászavarban szenvedők vizsgálatából szűrt le új ismereteket az emberek alvásigényéről. A berlini Szent Hedvig Kórház munkatársai - ahogy arról a Frontiers in Neuroscience folyóiratban beszámoltak - arra jutottak, hogy a sötétebb hónapokban nagyobb lehet a természetes alvásszükséglet is. Úgy találták, hogy télen éjszakánként mintegy 30 perccel többet fordít a szervezet a tanulásra-élményfeldolgozásra, azaz az alvás REM-fázisként emlegetett szakaszára. Amiből egyebek mellett azt szűrték le, hogy jó döntés lehet az alvásidőt az évszakhoz igazítani.

( http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/a_jo_alvas_a_szivnek_is_vedelmezoje )
( https://egeszsegvonal.gov.hu/a-a/1680-alvaszavarok.html?highlight=WyJhbHZcdTAwZTFzemF2YXIiXQ )
( https://www.acc.org/About-ACC/Press-Releases/2023/02/22/21/35/Getting-Good-Sleep-Could-Add-Years-to-Your-Life )
( https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fnins.2023.1105233/full? )